A Keller családi pincészet immár az ötödik generáció, aki szőlőtermesztéssel és borászattal foglalkozik 1993 óta. Napjainkba Keller György és felesége Edit, illetve lányuk Kinga vezetésével családi vállalkozásként működik a pincészet. Már-már közel 25 éves tapasztalattal rendelkezünk, e tekintetben bátran mondhatjuk, hogy a hozzánk ellátogató vendégek elégedettek és szívesen viszik jó hírünket.
image-1
Pincészetünk életútja meglehetősen izgalmas és sokrétű.  Kezdjük mindjárt az elején.   A borászat a család életében jelen pillanatban 5 generációra vezethető vissza.  Vendéglátással ugyan csak majdnem 25 éve, borászattal viszont több évtizede foglakozik a családunk. 

Először szeretetném figyelmükbe ajánlani első hagyományos villányi stílusú pincénket, amely a Kossuth Lajos utcában található, ez az a pince ahol 1993-ban minden elkezdődött és a mai napig igen kedvelt hely számos vendégünk számára. Ezen pincében 40-50 fő egyidejű vendégül látására van lehetőség. A vendégtér alatt egy földalatti hagyományos kétágú pince található, ahol a borok hordós érlelése illetve kóstoltatása történik, valamit bortrezorok találhatók. 

2006. év egy mérföldkő volt a pincészet életében, ugyanis ekkor került átadásra új pincészetünk ahol a minőségi borok előállításhoz szükséges modern technológiával és gépekkel felszerelt feldolgozó, palackozó üzemek és raktárak kaptak helyet.

Itt egy modern kialakítású pince található, ahol szintén hordós érlelés történik és hordós kóstolásra is van lehetőség. Az új pincészetben a kóstolóterem befogadó képessége is nőtt kb. 70-80fő egyidejű vendégül látására van lehetőség illetve itt lehetőség nyílik a kerthelyiségben kóstolni a pincészet borait vagy esetleg elfogyasztani egy finom, házias ebédet illetve vacsorát.
image-1

image-1
2018. májusától ismét bővítettük, szolgáltatásainkat. Immár szálláshely szolgáltatást is tudunk biztosítani az idelátogató vendégeink számára. Vendégházunk Villány szívében a pincesor tövében található, Sarok Vendégház néven. Szobáink igényes és kényelmes kialakítást kaptak, melyben nyugodt és gondtalan kikapcsolódást biztosítunk vendégeink számára. 7 szobába tudjuk fogadni vendégeinket, melyen 2 darab 4 fős apartman is helyet kapott, így a befogadó képessége a vendégháznak 18 fő. 

Vendégeinknek bőséges házias reggelit biztosítunk. Vendégházunk elhelyezkedését tekintve nyugodtan mondhatjuk, hogy a legoptimálisabb helyen található, ugyanis innen szinte minden pincészet kb. 5-10 perc sétával megközelíthető.
Keller György, aki a villányi Keller Pincészet megalapítója az ötödik generációja a szőlőtermeléssel és borászattal foglalkozó dinasztiának. A pincészet megalapításával ő az első borász a családban, aki vendéglátással és nagyüzemi termeléssel is foglalkozik. Az 1994-ben Villányban megalapított Keller Pincészet kis vállalkozásként a Kossuth Lajos utcában található első „régi, hagyományos” pincéjében kezdte meg működését. Ezen kétszárnyú pincében illetve a fölötte található vendégtérben folyt a borkészítés és a vendéglátás.

2005-ben nagyon nagy változáson ment keresztül a pincészet. Az úgynevezett „régi” pincét kinőve egy nagy beruházás vette kezdetét, amely forduló pont volt a pincészet életében. A beruházás egy új, korszerű és egyben modern feldolgozó, palackozó, címkéző, új hordós érlelő pincével illetve egy nagyobb vendégtérrel bővült, így lehetővé vált a feldolgozás minden folyamatának egy helyen történő lebonyolítása, amely a borok minőségének javulását nagy - mértékben eredményezi.

Jelent pillanatban a pincészet 7,5 ha területen gazdálkodik, melyek Villány különböző jól termő területein helyezkednek el ( Csillagvölgy, Remete-dűlő, Somsics-dűlő, Ördögárok, Agancsos-dűlő).

image-1
image-1
image-1
image-1